| Füstölt húsos káposzta receptEgytálételek Hozzávalók: 60 dkg füstölt csülök, 15 dkg füstölt oldalas, 40 dkg savanyú káposzta, 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 0,5 dl olaj, 2 db babérlevél, 1/2 kk. köménymag, só, 5 dkg gersli (hántolt árpa), 0,25 l paradicsomlé, a tálaláshoz tejföl Elkészítés: A csülköt és az oldalast megmossuk, papírtörlővel leszárítjuk. A csülköt kicsontozzuk, kockára vágjuk, az oldalast is feldaraboljuk. A megtisztított, apróra vágott hagymát olajon megpirítjuk. Kevés vizet öntünk rá, és beletesszük az összevágott csülökhúst, a csontot és az oldalast. 10-15 percig fedő alatt főzzük. Megmossuk a káposztát. A húsra rátesszük a fűszereket és a zúzott fokhagymát. Hozzáadjuk a káposztát és kevés sót, ha szükséges. Annyi vizet öntünk rá, hogy a feléig érjen. Letakarjuk, és előmelegített 160-180 C-fokos sütőbe tesszük. Néha megkevergetjük. Amikor a hús már majdnem puha, beleszórjuk a gerslit, és ráöntjük a paradicsomlevet. Ha kell, sózzuk, újra megkeverjük, és még 20-25 percre visszatesszük a sütőbe. Amikor kész, kivesszük a sütőből, és eltávolítjuk a csontot. Tejföllel meglocsolva tálaljuk. Tanácsok: Ezt az ételt olyan edényben készítsük, amit le lehet fedni, és be lehet tenni a sütőbe. Kiadós egytálétel. 1 adag: 780 kcal A receptet beküldte: bnedora Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek: |