| Kivi torta, karácsonyra receptHozzávalók: A piskótához: 5 tojás 15 dkg cukor 15 dkg finomliszt 1 csipet só 7½ dkg olvasztott, kihűlt vaj A töltelékhez: 5 dl cukrozott, sűrített tej (konzerv kiszerelésű!) 2½ dl kókusztej 2 vaníliarúd ½ evőkanál zselatinpor 5 kivi, meghámozva és apróra vágva 2 dl hideg habtejszín Az összeállításhoz: 1½ dl kókuszlikőr (pl. Malibu) 3-4 kivi, meghámozva és felszeletelve Elkészítés: A piskótához a sütőt előmelegítjük 175 fokra (gázsütő 4-es fokozat). A tojásokat és a cukrot robotgéppel 7 perc alatt alaposan összehabosítjuk, majd fakanállal beleforgatjuk a sóval kevert lisztet, aztán a kihűlt, olvadt vajat. A masszát széles pengéjű késsel egyenletes rétegben elterítjük egy sütőpapíros, 30x40 cm-es, keskeny peremű tepsiben vagy sütőlemezen, és 15-17 perc alatt megsütjük. Rácsra téve kihűtjük. (1 nappal korábban elkészíthető, folpackba csomagolva nem szárad ki.) A töltelékhez alapkrémet készítünk. A sűrített tejet, a kókusztejet és a vaníliarudak kikapargatott belsejét összeforraljuk egy közepes méretű, kifejezetten magas falú edényben, és közben kézi habverővel kevergetjük. Ezután a lehető legkisebb lángon 20 percig tovább főzzük, hogy besűrűsödjön és a színe halvány aranybarnára mélyüljön. Nem kell megijedni: ilyenkor rotyog, köpköd. Ezért amikor megkeverjük, előtte egy pillanatra lehúzzuk a tűzről, hátrébb lépünk tőle, a kezünket sütőkesztyűbe bújtatjuk. A kész alapkrémet langyosra hűtjük. (Hűtőben 1 napig eláll, további használat előtt meglangyosítjuk.) A zselatint ½ dl meleg vízben kézi habverővel kevergetve feloldjuk, és a felaprított kivivel együtt robotgéppel hozzákavarjuk a langyos alapkrémhez. Az egészet pár perc alatt kihűtjük, aztán a hideg tejszínből habot verünk, és fakanállal hozzáforgatjuk. A töltelékkel megvagyunk. Előkészülünk az édesség összeállítására. A piskótát 2x2 cm-es kockákra vágjuk, majd egy 24 cm átmérőjű, kapcsos tortaforma belsejét vékonyan kiolajozzuk, és egymáson keresztbe tett folpack-lapokkal kibéleljük. A folpack lógjon túl a forma peremén. A tortaformába egyenletes rétegben belepakoljuk a piskótakockák egyharmadát, rálocsoljuk a likőr harmadát, rákenjük a töltelék felét. Most ugyanezt még egyszer megismételjük. A tetejére aztán rátesszük a maradék piskótakockákat, amelyeket megöntözünk a maradék likőrrel. Az édességre visszahajtjuk a túllógó folpack-lapokat, és 1 napra hűtőbe rakjuk. Másnap kiborítjuk egy nagy tálra, lehúzzuk róla a folpackot, és a tetejét, oldalát kivi-szeletekkel díszítjük. Tanácsok: Miután nem sikerült kókusztejet vennem, ezért 4 dl tejszínt összefőztem kb. 20 dkg kókuszreszelékkel. ezt használtam kókusztej helyett. Cukrot még csak véletlenül se tegyetek bele, mert borzasztó édes a torta így is! Én még annyival megspékeltem a krémet, hogy cukrozott narancs és citromhéj darabokat tettem bele. Attól nagyon finom lett. Elkészítési idő: 120 perc Kalóriatartalom: sok kcal Szénhidráttartalom: sok gramm Zsírtartalom: kevés gramm A receptet beküldte: doxikri Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek: |