| Egyben sült karaj kolbásszal receptHúsételek Hozzávalók: 1 kg kicsontozott karaj 1 szál szárazkolbász 2-3 gerezd fokhagyma lepréselve 1 csokor petrezselyem 1 evőkanálnyi kakukkfű frissen őrölt bors 2 mokkáskanálnyi őrölt kömény só olaj köretnek kuszkusz Elkészítés: A hús tetejét éles késsel bevagdosom, egy vékony pengéjű késsel pedig átszurkálom pár ponton, így jobban átjárja majd a pác. A hús közepébe éles késsel beleszúrok, beletolom a szárazkolbászt. Egy alkalmas, lefedhető edénybe öntök körülbelül egy deci olajat, s beleszórom a fűszereket. Ebbe a keverékbe jó alaposan beleforgatom a húst, hogy minden részére jusson, majd lefedem és hagyom pácolódni pár órán át, a legjobb, ha egy éjjel állhat. Egyszer-kétszer átforgatom a pácban a húst. Ha letelt a pácolásra szánt idő, közepes lángon megpirítom minden oldalát. Kétszáz fokra előmelegített sütőbe teszem a tűzálló edényben lefedett húst, amire szűrőn keresztül ráöntöm a pácból megmaradt fűszeres olajat. Nagyjából 45-50 perc után lejjebb veszem a sütési hőfokot 180 fok környékére, majd újabb 40 perc után kész. Tanácsok: Egy rész kuszkuszt a szaftot annyi forró vízzel vegyítve leöntöm, hogy a folyadék másfél résznyi legyen. Lefedve néhány perc alatt kész a köret. A receptet beküldte: syria Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek: |