Tutireceptek.hu fejléc

Sütőben sült marhapörkölt recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
Fél kg vöröshagyma,
3 gerezd fokhagyma,
1 nagyobb sárgarépa,
10 dkg zeller,
15 dkg füstölt szalonna,
1 kg marhalábszár,
1 zöldpaprika,
2 paradicsom,
3 evőkanál olaj (esetleg picit több is),
2-3 evőkanál őrölt pirospaprika,
2 evőkanál Piros Arany,
2 evőkanál Gulyáskrém,
1 üveg száraz vörösbor.

Elkészítés:
A vöröshagymát, a fokhagymát, a sárgarépát és a zellert megpucoljuk, aztán nagyobb darabokra vágjuk, és késes betétű robotgépben finomra összedaráljuk őket. Nyugodtan mehetnek egyszerre a gépbe, nincs értelme külön munkálkodni velünk. (Ha nincs robotgépünk, akkor sincs vész: a hozzávalókat sorra lereszeljük a reszelő nagy lyukú oldalán, és összekeverjük őket.) Ezután a szalonnát vékonyan felcsíkozzuk, majd a marhalábszárat 5x5 cm-es kockákra vágjuk
Előmelegítjük a sütőt 200 fokra (gázsütőn 6-os fokozat), és amíg bemelegszik, haladunk tovább. Előveszünk egy kifejezetten vastag aljú, kb. 30 cm átmérőjű lábost, és alaposan szemrevételezzük. Megnézzük, tudjuk-e majd használni a sütőben is, és ha bármelyik porcikája műanyagból van, nem hőálló fémből, akkor ezeket a részeket több rétegnyi alufóliába csavarjuk.
A lábosban mérsékelt tűzön pörcösre pirítjuk a szalonnát az olajon, majd a pörcöket szűrőlapáttal kiszedjük, félretesszük, és a visszamaradt zsiradékot közepes lángon felhevítjük. A húst 2-3 adagra elosztjuk, és a forró zsiradékon rendesen előpirítjuk, de nagyon óvatosan, mert a forró zsír pattoghat. Ez azt jelenti, hogy bár belül nem sütjük át, a külsejének kérget adunk, amely majd a lassú párolás során nem engedi, hogy a hús finom nedvei elszökjenek. Az átpirított húsokat szűrőlapáttal kivesszük, és félretesszük.
A lábost levesszük a tűzről, hogy egy kicsit kihűljön. Az üresen maradt lábosba beletesszük a zöldségreszeléket, és abban az esetben, ha ekkorra az edényből már minden zsiradék eltűnt volna, öntünk hozzá kevés olajat is. A zöldségreszeléket mérsékelt tűzön kevergetve addig pároljuk, amíg meg nem puhul -közben kis időre le is fedjük, hogy a hagyma gyorsabban üvegesedjen-, majd a lábost lehúzzuk a tűzről. Amíg a zöldség párolódik, megsózom, megborsozom a húst.
A puha zöldségkeverékhez azonnal hozzászórjuk az őrölt pirospaprikát, aztán hozzákeverjük a Piros Aranyat és a Gulyáskrémet, majd hozzáadjuk az előpirított húskockákat és a félretett szalonnapörcöket, és végül hozzádobjuk a zöldpaprikát meg a paradicsomot. Az egészet jól összekeverjük, felöntjük a borral (annyira, hogy szinte elfedje), és visszatesszük a tűzhelyre, majd néhány percig összeforraljuk az egészet. Ha a bor nem fedné el teljesen, kipótoljuk annyi meleg vízzel, amennyi ehhez szükséges.
Az ételt nagy lángon felforraljuk, majd 4-5 percen át forrásban tartjuk, hogy az alkohol kicsit elfőjjön belőle. Ezután lefedjük a lábost a saját fedőjével vagy alufóliával, és még forrdogáló állapotban áttesszük a sütőbe. A sütő hőmérsékletét azonnal lejjebb vesszük 120 fokra (gázsütőn 1-es fokozat), és a marhapörköltöt kb. 5 órán keresztül itt tartjuk, hogy omlósra puhuljon. Közben, ha gondoljuk, egyszer-kétszer ránézünk, és átkeverjük, de nem kell gyakran, hiszen ebben a módszerben épp az a jó, hogy szükségtelen állandóan az étel mellett álldogálni.
Tálalás előtt megnézzük, mennyi szaftja maradt a pörköltnek -ez a hús víztartalmától függ, előre nehéz megítélni-, és ha túl sok, akkor néhány perc alatt a felesleget elforraljuk róla. De csak csínján ezzel a forralgatással, mert a sok szaft jó dolog, főleg, ha friss kenyérrel lehet másnap kitunkolni.


A receptet beküldte: tinendo


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Spárga sütőben » Lazac sütőben » Borsos csirke sütőben » Sütőben sült rántott hús
» Tojásos szendvics sütőben* » Bundás tojás sütőben » Gomba sütőben » Kürtőskalács sütőben
» Szilvalekvár sütőben sütve » Sütőben sült fánk » Sütőben sült túrófánk » Túrófánk sütőben
» Gombás máj sütőben sütve » Túró puffancs sütőben » Csirkemáj grillsütőben » Marhapörkölt Gundel módra


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.